Szentes Városi Fúvószenekar

A jelenleg működő Városi Fúvószenekar 1997-től egyesületi keretek között tevékenykedik. Az elmult hat-nyolcévben sok, szép siker kapcsolódott az együttes szerepléseihez. Csongrád-, Bács-Kiskun- és Békés megye sok fúvószenekarával több éve tartják a kapcsolatot, de szívesen ismerkednek az ország más részén lévő együttesekkel is. A kunszentmártoni fúvósokkal is közel egy évtizede ápolják a baráti kapcsolatot.

Az együttes tagjai között az általános iskolai tanulóktól a nyugdíjasig minden korosztály képviselve van. A zenekar repertoárján a magyar történelmi indulóktól kezdve a klasszikus átiratokon keresztül a kortás komoly- és könnyűzenéig szinte minden stílusú mű megtalálható.

Az együttes az országos mínősítésen elnyerte a “Fesztiválzenekar”megtisztelő címét, Csongrád Megye Közgyűlése 1992-ben Alkotói Díjjal jutalmazta. A zenekar 1999-ben az Egri Nemzetközi Versenyen Aranydiplomát, 2000-ben Siklóson a Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen III.helyezést, 2001-ben Jastrzebie Zdrójban (Lengyelország) a Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen “Nagydíjat” nyert. A 2002-ben Békéscsabán megrendezett “ZENIT” Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen a zsűri “Nívódíjban részesítette a fúvósegyüttest.

Évente átlagosan 25-30 hazai és külföldi fellépésük van, az országos fúvószenekari fesztiválok, találkozók mellett vendégszerepeltek Olaszországban, Németországban, Erdélyben, Vajdaságban és Lengyelországban. Fontosnak tartják a megyei illetve a Dél-alföld fúvószenekaraival való kapcsolatok ápolását.